Frocli hivatalosan is bemutatkozik :)

Sziasztok! :)

   A négy nappal ezelőtti Cirmák cica bejegyzésemben megígértem nektek, hogy fogok írni a kutyámról, Frocliról is. :)
   Most - természetesen - tartom a szavam és hozom is a róla szóló bejegyzést.
   A Cirmákról szóló bejegyzésem egyébként nagyon sikeres lett, nem is gondoltam volna, hogy ennyien fogjátok majd szeretni. Remélem, hogy Froclit is hasonló szeretettel és rajongással fogadjátok majd.

   Íme:

   Frocli egy 10 hónapos labrador keverék kan kutyus, akit 2017. 05. 14-én fogadtunk örökbe.
Szegény kutyus első pár hónapja igencsak hányattatott és szomorú. :(
   Frocli ugyanis teljesen egyedül élt egy olyan ház udvarán, ahol az albérletben dolgozó férfi keveset járt haza, így soha nem is gondozta. Enni és inni csupán csak akkor kapott, amikor a házzal szemben lakó idős és kedves néni átment és ellátta őt.
   Kutyaháza nem volt, fóliák között és fóliák  alatt húzta meg magát. Sokszor mérgeket is evett, így sokáig úgy volt, hogy talán nem is marad életben.
   Pistivel, a barátommal. közösen mentünk el érte, amikor édesapám egyik ismerőse megemlítette, hogy lenne számunkra egy kutya, aki nálunk biztosan jobb helyen lenne, mint ahol jelenleg él.
   Amikor elhoztuk, akkor boldogan és vidáman jött velünk és nagyon hamar megszerettük.
   Sajnos pár nap után úgy volt, hogy vissza kell adnunk, mert a gazdája követelte tőlünk. :( Végül - nagy nehezen - sikerült megegyeznünk és azóta velünk él.

   Eredetileg Xemerius lett volna a neve, az Időtlen szerelem trilógia kis vízköpő démona után, de gondolnom kellett a szüleimre és a nagyszüleimre is, akiknek igencsak furcsán is idegenül hatott a neve, amikor látogatóba jöttek hozzánk, így maradtunk a kevésbé hangzatos Froclinál.

   Frocli kutya ismerős lehet nektek a Sorok között duológiából, Jodi Picoult és lánya, Samantha van Leer tollából.

   Froclinak - akárcsak Cirmáknak - rengeteg beceneve van, amit most megpróbálok nektek maradéktalanul felsorolni.

   Egyéb nevei: Majdnem Xemerius, Frocli úrfi, Frocogó, Frocc bácsi, Frocika, Fro-fró, Mancsmester, Froclee (hangsúlyozva a hosszú í betűt), Kutyafiú, Fricc-frocc-frici-frocc, Marley (Kizárólag, amikor rosszalkodik!)

   Kedvenc időtöltései: Ugrálás, rágcsálás, ugatás, csaholás, vonyítás, az udvaron lévő gallyak és kisebb ágak széthordása, vödrözés ( ilyenkor az udvaron lévő vödörrel játszik, dobálja, görgeti, fut utána stb...stb...) sétálás, Cirmák össze-vissza nyalása, apportírozás, a szomszédban lévő Tyson nevű idős bulldog kutyával való duett ugatása.

   Emellett szívesen rágja szét Márti barátnőm bicikli ülését, kapar óriási gödröket az udvaron, hogy amikor etetni - itatni megyünk őt, akkor a bokánkat törjük benne, lopakodik és könyörög simogatásért a hátán fekve araszolva, valamint őrült tempóban derbizik a fenyő körül.

   Megsúgom, hogy több, mint fél évembe telt mire sikerült beimádkoznom a kutyaházba, ahol azóta sem alszik rendszeresen. :(

Pár kép Frocliról:

Napjainkban (Frocli igencsak fotogén, gyakran néz a kamerába ha arra kérem)



Így nézett ki, amikor  hozzánk került (Szerintem nem változott olyan sokat)




Séta előtt (A játékát azért adtuk a szájába, hogy eltereljük a figyelmét)



Pisti próbálja megnevelni (Még nem sikerült neki!)




Frocli és az imádott vödre




Amikor tilosban jár (Egy-két kép erejéig beengedtem a folyosóra)




Simogassál!




Mega-giga orr és pacsi




Frocli és ősi ellensége: a kutyaház




Gondolok rád, édes kutyalány! :)



Ő így néz rám, amikor én olvasok

Megjegyzések

  1. Szia :-) szuper lett ez a bejegyzés Frocliról :-) jók a képek
    Az biztos hogy nem unatkoztok mellette, emlékszem hogy Pisti meddig kergette és még akkor sem fáradt ki. Nagyon jól áll neki a kamera.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Márti! :)

      Tudom, akkor szedte szét a biciklidnek az ülését. :(
      Sajnálom.

      Amúgy nagyon szereti ha fotózzuk. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése