Nagy kedvenceim, nem is olyan apró hibákkal?

Sziasztok! :)

   A minap a vonaton kisebb vitába keveredtem az egyik ismerősömmel, aki szintén nagyon szeret olvasni és megkérdezte tőlem, hogy mik a legfőbb kedvenceim.

   Erre én felsoroltam neki és aztán ő arról érdeklődött, hogy ezeket tökéletes, hibátlan regényeknek tartom-e?
   Akkor azt mondtam, hogy igen és ő ezen kicsit felháborodott, de később erősen elgondolkodtam és rájöttem, hogy azért bizony igenis előfordulnak olyan apró kis hibák, amik a legfőbb, kedvenc könyveimben is zavartak.

   Ezeket szedtem most össze, no persze, a teljesség hiánya nélkül.

Íme:

Stephenie Meyer - Alkonyat könyvek

   Évekig vallottam, hogy számomra egyszerűen tökéletesek és hibátlanok Meyer vámpíros regényei, pont azért, mert nem átlagos, vérszomjas halhatatlanok szerepelnek bennük.
   Ahogy haladtunk előre a történetben és közben egyre több film is megjelent, a nyilvánvaló hibáktól eltekintve, arra is rájöttem, hogy egy idő után elég zavaró az E/1-es, Bella szemszög, hiszen azzal, hogy egyedül csak Bella a mesélő, rengeteg izgalmas dologról lemaradunk, aminek ugyebár ő sosem volt tanúja.
   Ez leginkább a Napfogyatkozás és Hajnalhasadás filmek miatt vált egyértelművé, hiszen gondoljunk csak bele: Számomra sokkal jobbak voltak a filmek, hiszen láthattuk Riley és Victoria ténykedéseit, az újszülött hadsereget, valamint a Volturi kétszínűsége is jobban megnyilvánult.
   A filmekben - többek között - tanúi lehettünk a Cullen család tanú toborzásának és Alice látomásainak is.
   Lássuk be, hogy azért ez így sokkal izgalmasabb volt, mint anno a könyvek.



Neil Gaiman - Csillagpor

   A Csillagpor film az egyik fő-fő-fő kedvencem és még most is emlékszem, hogy mekkora hatással volt rám, amikor először láttam.
   A könyvet pont azért olvastam el, mert imádtam a filmet.
   Persze az is tetszett, itthon két példányom is van belőle és hatalmas Csillagpor fannak tartom magam.
   Csak éppen - többszöri olvasásra - be kellett látnom, hogy eléggé kidolgozatlan, kevés háttér információ van benne Tündeföldéről, szinte alig tudunk meg valamit a szereplőkről, pedig kimondottan érdekes és izgalmas karakterek, akikben még bőven lenne potenciál, akár egy második kötetre, vagy éppen egy előzmény könyvre, esetleg egy novellás kötetre is.
   Engem például nagyon érdekelt volna, hogy milyen közös kalandokat élt még meg együtt Tristran és Yvaine, valójában ki volt a Lilim és mi is történt az oly sejtelmesen emlegetett Carnadine-ban?
   Jó lett volna többet megtudni Tündefölde lakóiról, mágikus működéséről, eredetéről és a mi világunkkal való kapcsolatáról...stb...stb...
   Kár, hogy Gaiman maga nyilatkozta, hogy ő bizony nem az a fajta író, aki bármikor megvehető egy második rész megírására. :(



Rachel Hawkins - Hex Hall könyvek

   A Hex Hall könyvek világával pontosan hasonló problémáim vannak, mint a  Csillagporral és Gaiman könyveivel.
   Az még hagyján, hogy az én ízlésemnek egyszerűen túl rövidek, de néha kimondottan összecsapottak, el vannak kapkodva, szintén nagyon kidolgozatlanok, kevés bennük a lényeges információ a szereplőkről és magáról a világról is.
   Pedig több odafigyeléssel simán a Harry Potter könyvek nyomdokaiba léphetett volna, hiszen kimondottan vicces, humoros, izgalmas és végtelenül szórakoztató, ráadásul egy egyedi varázsvilágot tár az olvasói elé.
   A Kísértetsuli című kiegészítő kötet végét, pedig egyszerűen nem is tudtam hova tenni, hiszen annyi megválaszolatlan, kínzó kérdés maradt végül függőben, hogy teljesen lesokkolt, amikor megtudtam, hogy ennek bizony nincs és nem is lesz soha folytatása.:(
   Nem értem...



Karen Marie Moning - Tündérkrónikák

   Karen Marie Moning könyveit sokáig kimondottan töktelésnek véltem és még most is fájó pont, hogy a Kelly Kiadó, majd a Cor Leonis így elbánt a magyar jogokkal.
   A mai napig nem értem, hogy a kiadó miért nem veszi figyelembe a rengeteg magyar rajongót és tesz végre pontot a Mikor lesz már új rész? kérdésre.
   Hiszen a levelekre, a kérdésekre, a kommentekre nem válaszolnak, pedig számmora nyílt titok, hogy soha nem fog már megjelenni új KMM könyv a Cor Leonis gondozásában, főleg, hogy azóta profilt is váltottak. Ám ez most nem ide tartozik.
   A lényeg, hogy számomra egyébként kimondottan kerek és egész lett a történet az ötödik, Új nap virrad című résszel, így tulajdonképpen nem is értem, hogy az írónő miért erőlteti még ezt a témát és ezt a világot.
   Gondolom a pénzért, de ez nem magyarázat arra, hogy miért kellett így elrontani és túlírni egy igazán badass, szexi és sikeres sorozatot.
   Persze attól még szívesen elolvasnám magyarul! az új részeket, de a külföldi véleményeket olvasva erősen kérdéses, hogy egyébként megérné-e?



Suzanne Collins - Az éhezők viadala trilógia

   Egyetlen hibát találtam bennük, ami lehet, hogy majd meg fog titeket döbbenteni és mivel elég SPOILERes úgy vélem, hogy mindenképpen csak azok olvassák tovább, akik már sort kerítettek mind a három kötetre, sőt a Veronica Roth féle A beavatott trilógiára is!!!
   Én szóltam...
   A lényeg az, hogy az írónő helyében én bizony megöltem volna Katniss karakterét.
   Kövezzetek meg, de számomra az sem volt olyan nagy sokk, amikor Tris meghalt A hűséges című regényben, hiszen egy ilyen kegyetlen, számító és nehéz világban, ahol Tris igazi hősnek bizonyult ez volt a minimum és a reális. Persze ezzel nem azt mondom, hogy nem sajnáltam...
    Most lehet, hogy ezzel a kijelentéssel sok mindenkit magamra fogok  haragítani, de akkor is így gondolom.
   Pont ezért tisztelem és becsülöm Veronia Roth-t, hogy ezt simán bevállalta, kockáztatva ezzel a rajongók haragját, még Suzanne Collins nem volt ilyen bátor, pedig szemrebbenés nélkül vetett véget például Finnick és Prim életének, amiket viszont kimondottan nagy hibáknak vélek.
   Katniss nem bekövetkező, de elvárt halálának lett - többek között - az is a következménye, hogy sok rajongó nem hitte el: főhősnőnk teljes szívből és totális szerelemből választotta végül Peeta-át.
   Talán inkább azért, mert Gale-t, ha akarta volna sem választhatja a Prim életét kioltó bomba megtervezése miatt...



Agatha Christie regényei

   Ezekkel is csupán csak egy bajom van, méghozzá az, hogy néhol kimondottan hirtelen és váratlanul érnek véget, néha lezáratlanok, mármint nem a bűntények és a gyilkos valódi kilétének felfedését illetően, hanem a szereplők további sorsa és jövője végett.
   Biztos vagyok benne, hogy ez már csak az én egyéni ízlésemnek tudható be, de számomra jó lenne még kicsit bővebben, akár egy Epilógus keretén belül is olvasni, hogy mi is történt XY-nal?!
   Így is nagyon rövidek a könyvek, tehát plusz egy-két fejezet még simán beleférne...



Veronica Roth - A beavatott trilógia

   SPOILER veszély!
   Én szóltam!
   Ha emlékeztek még tavaly ilyenkor jelent meg az írónő új regénye az Árnyak és jelek, ami mellé limitált kiadásban minden olvasónak járt egy A sebek behegednek című novelláskötet.
   Ebben a kis szösszenetben tanúi lehettünk, ahogy évekkel később Négyes és Christina egy pár lettek.
   Ezt már akkor sem értettem...
   Mi van? gondoltam akkor. Ez meg mégis mikor történt és hogyan?
   Számomra cseppet sem volt reális ez a lassan kibontakozó románc.
   Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elítélem amiért Négyes és Christina új életet kezdtek és továbbléptek Tris és Will halála után, de az sokkal érthetőbb lett volna ha mondjuk egy addig teljesen ismeretlen, új szereplő mellett kötnek ki, mint egymás oldalán.
   Számomra ez az alig száz oldal teljesen lerombolta a trilógiáról alkotott véleményemet és az az igazság, hogy nem is vagyok hajlandó tényleges folytatásnak tekinteni.
   Véleményem szerint inkább csak arra volt jó, hogy a sok elvakult Divergent fan megvegye Veronica Roth új regényét...



   Ismételten leírom, hogy ezzel a bejegyzéssel nem az volt a célom, hogy kritizáljak és megbántsak embereket.
   Csupán csak a saját, egyéni véleményemet írtam le.
   Aztán persze azt se felejtsük el, hogy a fentebb felsorolt hibák ellenére még mindig IMÁDOM ezeket a regényeket és többször is olvastam már őket.
   Arról meg már ne is beszéljünk, hogy az elfogultság engem is utolért, hiszen hiába törtem a fejem, de például a Harry Potter, a Luxen, A Sírkertek királynője vagy éppen a Manderley-ház asszonya című könyvekben, ha akartam sem találtam hibát. :)

Megjegyzések

  1. Szia :-) kíváncsi voltam erre a bejegyzésedre. Szerintem jó hogy leírtad a véleményed a könyvekről, persze sok könyvel én is elfogult vagyok de ez így van rendben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Márti! :)

      Képzeld, nagyon meglepődtem, hogy ilyen sikeres lett ez a bejegyzés, egyre többen és többen nézik meg és dicsérik, pedig azt hittem, hogy nem sokakat fog majd érdekelni.
      Kellemes meglepetés. :)

      Valamivel vagy valakivel mindig elfogultak vagyunk... :)

      Törlés

Megjegyzés küldése