Könyvek, amiket már nagyon várok - 5. rész

Sziasztok! :)


   A legutóbbi ilyen témájú bejegyzés óta egy picivel több, mint egy hónap telt el, szóval gondoltam egyet és bátorkodtam összeszedni pár olyan megjelenést, amik - jó esetben - az elkövetkező két-három hónapra datálhatóak.

   Ezek közül a könyvek közül, sajnos három olyan kötet is van, amiknek még nem tudni, hogy valójában  milyen is lesz a magyar borítója, de mivel nagy eséllyel pontosan olyan, mint a külföldi, ezért azokat teszem be képen.

   Íme a lista:

1. Virág Emília: Tündérfogó - A Hétvilág trilógia harmadik, befejező része
A kiadó nyilatkozata szerint, 2018. március 5. a hivatalos megjelenés, de Virág Emília maga nyilatkozta a Facebook oldalán, hogy a kötet talán már február közepén meg fog jelenni. (Ezt a borítót viszont nagyon nem értem. Egyáltalán nem passzol és nem is hasonlít az előző két kötetre...)

Fülszöveg:
Immár ​teljes a Hétvilág-trilógia!
Ebben a modern, felnőtteknek szóló gerillamesében tündérek, mumusok és boszorkányok küzdenek egymással a nagyvárosi dzsungelben. A helyüket keresik, a sorsukat teljesítik be, kalandjaik az ókori görög drámák tisztaságával jelenítik meg az emberi természetből fakadó legelemibb, elkerülhetetlen, nem egyszer tragikus kimenetelű konfliktusokat. 
Virág Emília rengeteg humorral írta meg Budapest titkos bestiáriumát Belizár, a lidérckirály fia visszahozta Berzencét a halálból, aminek következtében a fiú testébe egy lidérc került, ami úgy mocorog benne, mintha szét akarná tépni. Hogy megszabaduljon tőle, Berzence felébreszti Aport, a Soroksári-Dunába átkozott tündért, hogy tőle kérjen segítséget. A tündér nem segít, inkább útnak indul megkeresni a szerelmét, és közben konfliktusa támad Hollussal; elátkozza Hollust és Emesét, hogy nem láthatják egymást, míg ő le nem veszi róluk azt, Hollus pedig olyan rontást tesz Aporra, hogy ha elhagyja a Duna vizét, semmi emberfeletti ereje ne legyen – az átkot pedig csak egy alvilági mumus tudja levenni. Apor megkeresi Berzencét, aki képes alászállni az alvilágba, és azt mondja neki: a mumus segítségével ki tudja szedni belőle a lidércet. Berzence megszerzi a mumust, elrejti úgy, hogy rátömöríti egy pendrive-ra – amit a barátja, Guszti bevisz a munkahelyére, és véletlen feltelepíti a mumust a call center rendszerébe. Ott egyesül a call center KORNÉL nevű adatbázis-kezelő szoftverével, a boszorkányoknak írt Hurokkal, és azoknak a félelmeivel, akik megérintették. Megkezdődik a versenyfutás az idővel.


2. Julie Kagawa: Vaslovag - A Vastündérek sorozat negyedik része
Eredetileg úgy volt, hogy még tavaly Karácsony körül kijön, de a kiadó elcsúsztatta a megjelenést és jó esetben - talán - megjelenik majd a Könyvfesztiválon.

Fülszöveg:
A ​Vastündérek sorozat legújabb kötete 
Ash, a tündér jégherceg a szerelmet a halandók és a bolondok gyengeségének tartotta. Az ő szíve szörnyű halált halt, és vele halt a jégherceg minden érzelme is. Legalábbis azt hitte… 
Ekkor azonban Meghan Chase, a félig ember, félig tündér lány áttörte a védelmi vonalait, és visszavonhatatlan esküvel, lovagjaként kötötte magához a herceget. Amikor pedig a tündérek világa kis híján a vastündérek áldozatául esett, Meghan megtörte a köteléket, hogy megmentse Ash életét. Meghan immár Vaskirálynő, egy olyan birodalom uralkodója, ahol sem a Nyár-, sem a Téltündéreknek nincs esélyük a túlélésre. 
Ash – kéretlen riválisa, Puck, és a bosszantó cáit sith, Grimalkin kíséretében – küldetésre indul, hogy beteljesítse a Meghannak tett lovagi esküjét. Hogy életben maradhasson a Vasbirodalomban, lélekre és halandó testre van szüksége. A próbák azonban, amelyeket ki kell állnia, jóformán teljesíthetetlenek. Ash az út során megtud valamit, ami mindent megváltoztat – valamit, ami megingatja a legsötétebb hitét, és bebizonyítja, hogy néha az áldozathozatalhoz nem elég pusztán a bátorság. 
Az emberi élet ára.


3. Alessandra Torre: Hollywoodi ​mocsok 
Sajnos még nem sokat lehet tudni erről a kötetről, de várhatólag szintén a Könyvfesztiválon fog megjelenni.

Fülszöveg:
Cole Masten. Hollywood Tökéletes Férjéből Hollywood Legszexibb Agglegénye lett, miután szupersztár felesége elhagyta. Most minden partiban benne van, és mindenkit megfektet, akit tud. Los Angeles, vigyázz: új rosszfiú van a városban!
Summer Jenkins. Ez én vagyok. Kisvárosi lány, aki a Georgia állambeli Quincyben ragadt. A csirkés kajáim mennyeiek, a pókerasztalnál ki tudok forgatni egy felnőtt férfit a vagyonából, és az érettségi évében közfelkiáltással választottak meg a Legbarátságosabbnak.
Más világban éltünk. Nem is lett volna szabad találkoznunk. Csakhogy Cole Masten elolvasott egy könyvet az én kis városomról. Hat hónappal később pedig leszállt a magángépével a poros kis repterünkön, és magával hozta Hollywoodot.
Azonnal tudtam, hogy ez bajt jelent. A városnak ‒ és nekem is. 
Néha az ellentéteknek nagyon nem kellene vonzania egymást.



4. Amie Kaufman és Meagan Spooner: Széttört világ - A Starbound univerzum trilógia második kötete
Szintén nem sokat lehet tudni a kötetről, de itt is azt rebesgetik, hogy ha minden jól megy, akkor meg fog majd jelenni a Könyvfesztiválra.

Fülszöveg:
Az Avon fiatal világ, de az utóbbi néhány évtizedben a kolonizációs erőfeszítések megtorpantak, és a bolygó felett állandóan felhős az ég A helyiek úgy gondolják, hogy a bolygó fejlődését irányító vállalat csak az időt húzza, megakadályozva, hogy az Avon teljes körú , politikai jogokra tegyen szert. Jubilee Chase-t az avoni katonák Lee Chase századosként ismerik, aki nem ismer lehetetlent, és tiszteli a katonáit, de a maximumot követeli meg. A lázadók szemében hideg szívű, lelketlen gyilkos. De amikor Flynn Cormac fegyverrel elrabolja, mindkettejük élete örökre megváltozik.

Megjegyzések