Könyvkritika: John Green - Teknősök végtelen sora

John Green

Teknősök végtelen sora (Turtles All the Way Down)

Magyar kiadás éve: 2018

Fülszöveg:
A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez. 
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré. 
John Green, az Alaszka nyomában, a Katherine a köbön, a Csillagainkban a hiba, és Papírvárosok díjnyertes szerzőjének várva várt új könyve kíméletlen őszinteséggel meséli el Aza történetét. 
A Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

   A könyvkiadás, a könyvek és az olvasás terén eddig nem alakult túl jól az évem. :(
   Nemrég elkapott az olvasási válság, mert idén még csak egyetlen jó könyvet olvastam. Hála Kiera Cass standalone kötetének, A szirénnek, még hiszek benne, hogy nem lesz rossz ez az évem, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy John Green regénye sem mozdította előre az események pozitív alakulását...sőt.
   A továbbiakban elnézést kérek minden John Green fantól.

A magyar kiadás borítója

   A Teknősök végtelen sora című történet - számomra - mindössze két jó dolgot foglalt magába. Az első, hogy rövid volt, a második pedig a borító, ami viszont kimondottan jól sikerült.

   Szégyen - nem szégyen, de én untam. Az elejétől - a végéig szenvedtem vele, egyáltalán nem tetszett, hatalmas csalódás volt és alig vártam, hogy a végére érjek.

   Tudom, hogy John Green évekig írta ezt a sztorit, de nem is értem, hogy miért?

   Sok helyen láttam, hogy másoknak tetszett és sokan azt nyilatkozták, hogy ez az író eddigi legjobb és legkiforrottabb regénye, amit a magam részéről nem tartok igaznak és nem is értek.

   Mondjuk én már anno a Csillagainkban a hiba esetén is azt tapasztaltam, hogy filmben imádtam és bőgtem rajta,  de könyvben egyáltalán nem hatott meg és nem is nyűgözött le.
   A Papírvárosokat viszont egyaránt imádtam a vásznon és könyvben is. Most már gyanítom, hogy nekem ott volt a csúcs John Green munkásságában. :(

   Tisztában vagyok vele, hogy az író nem mindennapi módon ír és fogalmaz, valamint, hogy  a karaktereinek egyedi a  látásmódja,  akikkel ráadásul roppant egyedi és megismételhetetlen dolgok esnek meg.
   Azt is tudom, hogy John Green karakterei érett, felnőtt gondolkodású, már-már gyermek és/vagy tinédzser testbe bújtatott, öreg lelkű kamaszok, de engem ez most egyszerűen nem tudott lenyűgözni.

   Képtelen voltam  azonosulni a szereplőkkel, egyikük sem volt szimpatikus. Azát fárasztónak éreztem, néha pedig kimondottan önző tűnt.

   Érdekes volt belelátni a fejébe és elmélyülni az ,,őrületében", de egy idő után ezt is túlzónak és terhesnek éreztem.

Az eredeti borító és az író

   A fülszövegben leírt szökevény utáni nyomozásra egyáltalán nem lett nagy hangsúly fektetve.
   A könyv első negyedétől szinte már senki sem nyomozott Russel Pickett után, ami persze nem annyira meglepő, hiszen nem kimondott krimiről beszélünk, de ha már ez volt a könyv központi témája, akkor sokkal többször is megemlíthették volna.

   Persze előtérben volt a család, a barátság, egy különös szerelem és egy még különlegesebb személy fontossága, de mint fentebb is írtam, ez engem most nem hatott meg, számomra sajnos édeskevésnek bizonyult.

   Akadtak benne érdekes és mai témák, amik természetesen aktuálisak és beszélni kell róluk.  Ezt mindenképpen becsülöm a regényben.
   A romantikus részek kellően suták és kezdetlegesek voltak, de pont ezek miatt egy percig sem éreztem, hogy Aza és Davis nagyon odalennénk egymásért. :(

   Attól függetlenül, hogy nem tetszett, mindenképpen olvastatta magát és nagyon jól haladtam vele. Ez legalább pozitívum volt, ahogyan az is, hogy reálisan és életszerűen ábrázolta az iskolai környezetet, ideálisan mutatta be a szülő-gyermek kapcsolatot, valamint fontos dolgokat fogalmazott meg.
   Inkább azoknak ajánlom elolvasásra, akik elkötelezett John Green rajongók és biztosan tudják, hogy az író megannyi műve leköti és érdekli őket.

Aza és Davis

   Mivel elég depresszív hangulatú, így nem ajánlom azoknak, akik arra számítanak, hogy ettől a könyvtől jobb lesz a kedvük.

   Pár szó a borítóról: A borító szerencsére nem az eredeti, mert abban nem sok fantázia van, de a Gabo kiadó csinált sajátot, ami egyrészt illik az előző JG kötetekhez, másrészt pontosan kifejezi Aza spirális, végtelen  és önmagába visszatérő gondolatait.